Ellenszélben józanodni

Népszabadság, 2006. május 30.

Azt a hatalmas szelet gyümölcstortát, legyen szíves! Zsolttal, a felépülőben lévő szenvedélybeteggel egy cukrászdában találkozunk, naivan azt gondolva, itt talán nem szembesül szenvedélyeinek egyikével sem.

Olyan ez, mint a hétfejű sárkány: ha az egyik fejét levágod, kinő egy újabb - mondja az immár évek óta segítőként dolgozó, amúgy történelem-népművelés szakon végzett 46 éves bölcsész, aki a szenvedélyek széles skáláját végigpróbálta, az alkoholtól az ételeken át a szexig és a számítógépes játékokig. Immár öt éve, négy hónapja "józanodik", azóta viszont vagy fél tucat függőségi hajlamot fedezett fel magán.

A szenvedélybetegség kialakulásához a "megfelelő" személyiségnek a "megfelelő" időpontban kell találkoznia a "megfelelő" szerrel. Zsolt családjában nincs alkoholista, nem történtek tragédiák, anyagilag sem kellett nélkülöznie. Érzelmileg viszont annál többet. Ahogy leírja, alighanem kapott egy jó adag "rejtett önsorsrontó mintázatot" az érzéseket nehezen kezelő családjától. Ez már elég volt ahhoz, hogy menekülni próbáljon. Hogy hová, az a kortárs csoportok befolyásán múlott. Belvárosi elit gimnáziumról beszélünk, a hetvenes évek közepén vagyunk. Zsolt egyszer csak az iskola szipusai között találta magát, ám végül az alkoholnál kötött ki.

- Rázizzentem a dekadens dolgokra. Beatköltőket olvastam, Pink Floydot hallgattam meg Yest. Én ittam a legtöbb sört tornaóra után, majd már én hívtam kocsmázni a többieket, egy idő után pedig kezdtem azt hinni, hogy mindenki iszik, és ez a sajátos önigazolás már a függőség első jele volt - meséli.

Zsolt esetében a függőség nemcsak hajnali kiruccanásokat jelentett a nonstopba, nemcsak csikkszedést, hanem azt is, hogy bölcsész létére a saját könyveit is eladta, hogy italt vehessen. A mélypont nála is az volt, amikor már berúgni sem tudott, vagyis, amikor a választott szer is cserbenhagyta. Végül gyermeke anyjától is el kellett költöznie, majd Szigetváron, egy hat hónapos, a Minnesota-modellen alapuló - az országban létező leghoszszabb - terápia és az Anonim Alkoholisták önsegítő programjának segítségével sikerült leállnia.

Csakhogy a betegség az ő esetében is kereste, és meg is találta a kitörési pontot, azt az élményt, amit a választott szer adott. Így "szinte természetes" folyamatként írja le, hogyan kattant rá a játékgépekre, miért sokszorozódott meg a leállás után cigi- és a kávéfogyasztása; hogyan követte a bagót az evés-szenvedélye, azt pedig a "romantikafüggés".

Ezek a függőségek többnyire fedik is egymást, magyarázza a terápia után a SOTE addiktológiai konzultáns szakát is elvégző Zsolt. Az alkoholisták hetven százaléka dohányzik is, a kényszeres szerencsejátékosok kétharmada pedig egyben alkoholista. Az új, "józan" életét egyébként egyfajta kegyelmi állapotként írja le.

- Nem akarok farkast látni ott, ahol nincsen, ám számomra a józanodás állandó - Hamvas Béla szép szavával szólva - "éberséget" igényel, hiszen mindenütt ott a veszély, életem végéig számolnom kell ezzel. A "normik" megtehetik, hogy hazudnak másoknak vagy maguknak, ám a szenvedélybetegnek az őszinteség élet-halál kérdése. Emellett az eddig ismeretlen érzelmek átélése és feldolgozása józanul hihetetlen erőpróbát jelent. A felépülés azért is olyan nehéz, mert a szenvedélybetegeknek elsősorban az érzelmi háztartásukkal van problémájuk - mondja.

Most már többé-kevésbé kiegyensúlyozott életet él, és igyekszik a gyors örömök hajszolása helyett a mélyebb, tartósabb, igazabb örömforrások felé fordulni, valódi érzelmi életet élni, őszintén, becsületesen, erkölcsi tartással. Ezen értékek azonban - mint mondja - szinte szöges ellentétben állnak a mai világ által sztárolt hedonista életmóddal.

- Azért ez sportszerűtlen nehezítés: arról nem volt szó, hogy egy úgyszólván ellenséges közegben kell józanodnom - jegyzi meg cinikus mosollyal, a cukrászda reklámtáblái felé intve.

Zsolt ma már számos drogterápiás és prevenciós programban dolgozik, a szakmában jól ismerik a nevét. A munkája (többek között a névtelen önsegítő csoportokban vállalt szolgálata) a saját felépülését éppúgy szolgálja, mint másokét. De nem lett más ember: ma is ugyanaz a némileg kritikus bölcsész, ugyanaz a külső megfigyelő. Saját életútját is ezen a szemüvegen át látja és láttatja.

- A sors iróniája, hogy mindig is "más" akartam lenni. Hát ez sikerült, hiszen túléltem, és felépülőben vagyok egy halálos betegségből, amit úgy hívnak: alkoholizmus. Ezt sajnos nem sok sorstársam mondhatja el magáról - teszi hozzá, és a tányéron hagyja gyümölcstortája maradékait.