Friderikusz, most

atv, 2006. június 30.

Friderikusz Sándor: - Aki szenvedélybeteg, az úgy él, mint akit elkapott a gépszíj és soha többé nem szabadulhat. Mivel a gyógyulást hiába is várná, inkább egérutakat keres. Sőt a legjobb, ha ezt teszi, mert így legalább nem ringatja magát illúziókba. Ez a meggyőződése annak a férfinak, akivel mindjárt Önök is megismerkedhetnek. Őt a saját baja tanította meg erre. Az illetőt Horváth Csaba mutatja be Önöknek.

Nagy Zsolt: - Az alkoholtól való megszabadulást a magam részéről nem megfosztottságként éltem meg. Nem úgy éltem meg, hogy elvettek tőlem valamit. És a fene egye meg, nem hagynak inni, hanem úgy éltem meg hogy de jó hogy nem kell azt a keserves, kényszeres ivást csinálnom amit eddig csináltam.

Horváth Csaba - És Zsolt ma már hálát ad az égnek és persze saját magának, hogy sikerült talpra állnia. A 46 éves férfit két évtized alatt kétszer vette le a lábáról az alkohol, de most viszont már ő segít megszabadulni a gonosztól.
Anonim alkoholistáknak tart csoportterápiát, ital helyett lelket önt beléjük.
Isszák a szavait. A nevüket és arcukat a kamera elől elrejtő nők és férfiak pontosan tudják, hogy Zsolt számára is hosszú út vezetett idáig, a totális összeomlástól a felépülésig.

Nagy Zsolt: - Előbb utóbb szükségszerűen ugyan azt az utat járja be mindenki.

Horváth Csaba - Zsolt a rekkenő húségben hűvös teát kortyolgatva meséli, hogy a gimnázium, katonaság, és az egyetem évei lett az alkohol rabja, pedig csak sör ivott, de abból sokat, erre többet. Néhány év alatt odáig jutott hogy bármire képes volt az italért. Bölcsészhallgatóként a könyveit is eladta, hogy pénzhez és ezáltal alkoholhoz jusson. 22 évesen fordult orvoshoz akkor rövid kórházi kezelés után sikerült leállnia. Négy éves, ahogy ő mondja száraz időszak következett.

Nagy Zsolt: - Érdekes hogy miért lettem alkoholbeteg, de ma már számomra fontos az, hogy megtanuljak józanul élni és nem inni.

Horváth Csaba - Zsolt úgy látja, hogy önértékelési problémák, érzelmi válságok megfelelési kényszer és a 70-es évek sajátos értelmiségi kultúrája vezetett az első kisikláshoz. És az alkoholfüggőség 28 évesen újra előtört belőle. Hosszú kemény évtized jött 41 éves volt, amikor teljesen összeomlott.
A felesége elhagyta, munkáját elvesztette, és súlyos egészségügyi problémák gyötörték. A elkeseredett segélykérő telefonhívás előtt három hónapon át nem volt egyetlen józan pillanata sem.

Nagy Zsolt: - Több, mint tíz éve jutottam el annak a belátására, hogy ez nekem nem megy. Ezt a tíz évet sajnálom a legjobban a 30-40 éves korom közötti tíz évet bánom a legjobban.

Horváth Csaba: Hat hónapos kórházi kezeléssel állt ismét talpra. Ahogyan ő fogalmaz, újra meg kellett tanulnia járni, és néha még ma is bukdácsol. Közben pedig sorstársain próbál segíteni. Szenvedélybeteg segítői diplomát szerzett. Most készül a harmadik egyetem elvégzésére. Családterapeuta akar lenni, mert meggyőződése, hogy az alkoholisták akkor tudnak magukon segíteni, ha a környezetük is segítséget nyújt nekik.
Az alkoholizmussal küzdő szenvedélybetegek közül sokan mondják azt a gyógyulás során, hogy életük legnagyobb kalandja a józanodás, Zsolt a maga részéről ehhez azt teszi hozzá, hogy az elmúlt öt évben amikor egyszer sem nyúlt a pohár után. Számtalanszor érezte úgy, hogy talán csak álmodik és néha attól félt, hogy egyszer nagyon másnaposan fog felébredni.
A valóság hogy Zsolt újra megtanult élni, és ma már nem a túlélés az egyetlen célja, hanem az, hogy lássa majd érettségizni, megnősülni, gyereket nevelni a fiát, aki most 11 éves. Zsolt számára immár az a legfontosabb, hogy bármikor emelt fővel tudjon Dani elé állni.

Friderikusz Sándor: - Itt van nálunk Nagy Zsolt. Szóval Ön, lehet mondani kigyógyult szenvedélybeteg, akinek mindennap azonban egy nagyon komoly erőpróba volt.

Nagy Zsolt: - Szenvedélybetegség esetében nem szoktunk gyógyulásról beszélni, felépülésről beszélünk általában.

Friderikusz Sándor: - Gyógyulás nincs, ha az ember egyszer elindul a lejtőn, akkor ugyan meg tud állni, de legfeljebb felépül?

Nagy Zsolt: - Igen, azt gondolom, hogy a szenvedélybetegségből nincs gyógyulás. Aki egyszer függő lett valamilyen szertől annak a számára nem létezik normális használata az adott szernek.

Friderikusz Sándor: - Hány éve nem iszik már?

Nagy Zsolt: - Ma 1991 napja nem iszom.

Friderikusz Sándor: - Mindennap számolja?

Nagy Zsolt: - Hogyne.

Friderikusz Sándor: - 1991 nap az 5 év?

Nagy Zsolt: - 5 és fél év.

Friderikusz Sándor: - Előtte masszívan milyen hosszú időn keresztül?

Nagy Zsolt: - 17-18 évig.

Friderikusz Sándor: - Az azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindennap szinte a sárga földig.

Nagy Zsolt: - Nem. Az alkoholizmusnak két fajtája van az egyik a minden nap sárga földig típusú ivás, amit jobb híján szinten tartó ivásnak hívnak, ez az típus amikor - volt az a rossz poén valamelyik Rejtő regénybe, hogy mikor rúgott be ez az ember, hogy 20 évvel ezelőtt és azóta csak szinten tart. Na most a szinten tartó ivók mindig keveset isznak, sosem brikett részegek. Van a másik típus a gépszíjas alkoholista, aki hetekig, hónapokig nem iszik egy kortyot sem, de amikor nekiáll akkor több napos több hetes mélyrepülésbe kezd. Én az utóbbi típushoz tatoztam.

Friderikusz Sándor: - Tehát kis kihagyásokkal de gyakori mélyrepülések.

Nagy Zsolt: - Több hónapos kihagyások voltak ezek.

Friderikusz Sándor: - Mikor kezdődött ez az ivás Önnél?

Nagy Zsolt: - 17-18 évesen. Mint általában mindenkinél, azt gondolom.

Friderikusz Sándor: - Köthető valamihez vagy csak ki akarta próbálni, mint abból a korosztályból oly sokan.

Nagy Zsolt: - Az utóbbi a helyzet. Azt gondolom hogy mindenki kipróbál bizonyos szereket és más kérdés, hogy ki az, aki rajta marad egy szeren és rajta maradtam az alkoholon, mert olyasmit kaptam tőle tizenévesen, amit más nem tudott nekem nyújtani.

Friderikusz Sándor: - Manapság így 5,5 évvel a pohár letétele után is még szenved az alkohol hiányátl?

Nagy Zsolt: - Nem. Nekem nincs alkohol éhségem és a közel 2000 nap alatt egyetlen egyszer nem sóvárogtam az alkohol után.

Friderikusz Sándor: - Egyetlen egy kortyot sem ivott mondjuk ebéd után egy pohár bort sem.

Nagy Zsolt: - Nem.

Friderikusz Sándor: - Annyira sem szabad, mert akkor visszaeső lesz az ember?

Nagy Zsolt: - Így van. Az a program amit felépülési programként vállalok és csinálok azt mondja, hogy az első kortyot nem szabad meginnia a szenvedélybetegnek, nem a 6 sör, és a 8. whysky a probléma, hanem az elsőtől indul be a kontrolvesztéses folyamat aminek a vége, hogy aki alkoholbeteg nem tudja bejósolni mi történik vele a elkezd inni. Ez a betegség sajátossága.

Friderikusz Sándor: - Ön menet közben kitanulta az ezzel kapcsolatos tudományt. Igazából véve az alkoholizmusa vitte rá, hogy egyre mélyebbre jusson ennek felismerésében?

Nagy Zsolt: - Amit erről a betegségről tudok azt nyilván személyes tapasztalatból tudom, merthogy átmentem rajta másrészt ez a két éves egyetemi képzés az additológiai konzultáns szak nagyon sok mindent hozzáadott ehhez a tudáshoz.

Friderikusz Sándor: - Miért ment el egyetemre ezzel kapcsolatban, hogy megtanulja felismerni önmagát azokat a motivációkat, okokat, hogy tudatosan kövesse a saját lerészegedését?

Nagy Zsolt: - Nem. A második diplomám megszerzésének motivációja pusztán a segítés volt. Másokon. Én nem diagnosztizálom magamat, én pontosan tudom, hogy működik az alkohol betegség. Ez a szakma, a diploma abban segít, hogy eszközöket kaptam ahhoz, hogy hogyan tudok másokon segíteni akik még szenvednek a betegségtől.

Friderikusz Sándor: - Miért menekült abba az irányba, és mért van az - egyébként nem egyedi, ez már jelenségszintű, hogyha valaki valamilyen szenvedélybetegségbe szenved miután kigyógyult vagy ahogy Ön mondta felépül elkezdte a felépülést és utána megpróbálj a sorstársait gyógyítani?

Nagy Zsolt: - Azt szokták mondani, hogy a megsebzett gyógyító, a saját élményű segítő hiteles.

Friderikusz Sándor: - Többet tud elérni másoknál mintha tankönyvből tanulja meg?

Nagy Zsolt: - Nem tudom, hogy többet, de mást tud nekik adni. Ha oda ülök egy csoport alkoholbeteg elé és azt mondom, hogy ezen én is átmentem, akkor máshogy néznek rám mint arra a szakemberre, aki adott esetben könyvből, vagy kottából tanulta.

Friderikusz Sándor: - Mi a szakképzettsége. mi az első diplomája?

Nagy Zsolt: - Bölcsész diplomám van. dolgoztam akadémiai intézetekben több évig, és a médiában is.

Friderikusz Sándor: - Mindig akkor és kellett szakítani egy munkahelyével amikor ez a periódus Önre jött vagy beköszöntött az életében hogy inni kellett?

Nagy Zsolt: - Nem, ez nem mutat ilyen egyértelmű megfelelést. Én soha munkahelyet gyakorlatilag el nem vesztettem ivás miatt. Az alkoholbetegségnek az a lényege, hogy lehet vele úgy-ahogy elműködgetni hosszú évekig, akár évtizedekig is, de egy idő után benyújtja a számlát és ez általában 35-40 táján van.

Friderikusz Sándor: - Mit jelen hogy benyújtja a számlát, akkor mi van?

Nagy Zsolt: - Akkor eleinte sok mindent ad és egy idő után lekezdi visszavenni azt, amit addig adott. Egészségben, pénzben, teherbírásban és sok minden egyébben, és akkor kezdődi olyan leépülési folyamat amiből nehéz kimenni.

Friderikusz Sándor: - Ezekről a munkahelyekről Ön maga lépett le vagy pedig kirúgták?

Nagy Zsolt: - Nem. Engem soha sehonnan nem rúgtak ki emlékeim szerint. Váltottam olykor munkahelyet, de nem kellett az alkohol miatt otthagynom.

Friderikusz Sándor: - Csakugyan meggyőződése lett - amit olvastam, hogy nem lehet valamilyen káros szokás rabjává válni, mert a szenvedélybetegségben maga a szenvedély a baj Aki piás az aztán drogos is lehet, vagy casinó, tehát játékszenvedélyes és casinó-mániákus, esetleg nem tudom szex őrült. Hogy függnek ezek össze?

Nagy Zsolt: - Azt mondja a tapasztalat, a szakmai irodalom, hogy van olyan, hogy szenvedélybeteg alkat. Ami azt jelenti hogy a betegség akkor is működik tovább, ha valaki az un. választott szerét mondjuk én az alkoholt letettem. Tehát azt jelenti hogy a betegség kitörési pontokat keres. Velem az történt, hogy amikor abbahagytam az alkoholt megugrott a cigarettafogyasztásom, kávéadagom azonnal. Valahol azt az örömforrást kezdi keresni az ember amit elvettek tőle, vagy amitől megszabadult.

Friderikusz Sándor: - A droghoz maga nem nyúlt?
.
Nagy Zsolt: - Hihetetlen szerencsém volt nagyon korán kipróbáltam a drogot még a 70-es évek végén, és nagyon nem jött be nekem, nem kaptam meg tőle azt amit az alkoholtól.

Friderikusz Sándor: - Játékszenvedély?

Nagy Zsolt: - Amikor bejöttek a játékgépek Magyarországra a rendszerváltás táján, kipróbáltam. És kigyulladt a piros lámpa, hogy ez nagyon veszélyes dolog, és azóta távol tartottam magam ettől, nem érintett meg a játékszenvedély. Egy játékos el nem tudja képzelni, hogy többnyire mi jó abban, hogy valaki szurkálja magát, és egy heroinista pedig el nem tudja képzelni hogy miért jó az hogy valaki pénzt dobál egy gépbe, és ott áll naphosszat.

Friderikusz Sándor: - Akkor az előbbi gondolata, hogy egyik belefolyhat a másikba akkor…

Nagy Zsolt: - Szerváltásról beszél a szakirodalom, ami azt jelenti, hogy nagyon könnyű átváltani egy másik szerre, merthogy a mai kultúra az kínálja az addikciókat. Kínálja hogy vált ettől, attól, amattól függővé.
Fogyassz, felejts.

Friderikusz Sándor: - Önnél az ivás után jött az evési szenvedély?

Nagy Zsolt: - Jóval utána, és a cigarettához a dohányzáshoz kötődik.

Friderikusz Sándor: - Akkor azt is olyan mértéktelenül, mint az ivást?

Nagy Zsolt: - Ez erős túlzás. Egy pár kiló felugrott rám, merthogy azt gondolom, hogy valamivel a cigarettát ki kellett váltani, de koránt sem mondanám, hogy evészavarom van.

Friderikusz Sándor: - Ha igaz hogy semmilyen szenvedélybetegségből nem lehet kigyógyulni, amit az elején mondott, mire jók ezek az önsegítő csoportok mint amilyennek Ön is tagja? Ilyen a Félúton Alapítvány. Közösen könnyebb a kísértésnek ellenállni, vagy mire jó ez?

Nagy Zsolt: - Hadd tisztázzak valamit: a Félúton Alapítvány a munkahelyem, ahol terápiás csoportokat tartok felépülő alkoholistáknak. Emellett létezik az Anonim Alkoholisták közössége ami egy önsegítő csoport, és ez a csoport gyakorlatilag azzal foglalkozik, hogy a szakemberek nélkül, a sorstársközösség erejével megtanítson józanul élni alkoholbetegeket.

Friderikusz Sándor: - Ezt hogy lehet?

Nagy Zsolt: - Úgy, hogy megosztják az emberek a tapasztalataikat egymással. Azt mondják, hogy én így és így tudtam kezelni józanul egy helyzetet, amit azelőtt csak alkohol segítségével tudtam kezelni.

Friderikusz Sándor: - Tanulnak egymás módszereiből?

Nagy Zsolt: - Hibáiból, tévedéseiből módszereiből és erényiből is egyaránt tanulnak. Nagyon hatékony program és messze a leghatékonyabb

Friderikusz Sándor: - Min mérik a hatékonyságot?

Nagy Zsolt: - A talpra álltak számán, természetesen.

Friderikusz Sándor: - Értem, de mennyi idő után talpra állás mennyi idő után következhet be úgy hogy azt mondja az ember, hogy ő már nem lesz visszaeső.

Nagy Zsolt: - Az Anonim Alkoholisták Közössége azt mondja hogy öt év az jó kezdet.

Friderikusz Sándor: - Öt év mihez képest?

Nagy Zsolt: - A leálláshoz képest eltelt józan év jó kezdet ahhoz, hogy valaki kimásszon a betegségből. DE azt szokták mondani, hogy annyi ideig kell józanodni amennyit használtál nekem van jó 15 évem amíg azt mondhatom hogy a nullára visszaértem.

Friderikusz Sándor: - A személyes élete közben hová jutott, készített-e bármiféle mérleget?

Nagy Zsolt: - Azt gondolom hogy a helyemen vagyok, olyan szakmát tanulok gyakorlatban és elméletben, ami engem boldoggá tesz, és olyan sorstársakkal dolgozom, akiknek azt gondolom hogy tudok segíteni abban, hogy…

Friderikusz Sándor: - A személyes élete olyan értelemben hogy nem a foglakozása, hanem a családja mennyire sínylette ezt meg?

Nagy Zsolt: - Nyílván megsínylette. De nagyon jó a kapcsolatom a fiammal, a volt feleségemmel is és azt gondolom hogy boldog ember vagyok. Béke van bennem.

Friderikusz Sándor: - Hányszor vált?

Nagy Zsolt: - Összességében háromszor.

Friderikusz Sándor: - Ahányszor vált annak mindig köze volt az alkoholizmushoz?

Nagy Zsolt: - Bizonyos értelemben igen. De nem a szó szoros értelmében.

Friderikusz Sándor: - A gyermeke bármit az Ön hosszú periódusából észlelt?.

Nagy Zsolt: - Hogyne, a gyerekek nem vakok, bár szeretjük ezt gondolni.

Friderikusz Sándor: - Nagyon kicsi még ahhoz képest hogy 5,5 éve azt mondhatjuk hogy már nem nyúl pohárhoz ezért gondoltam 3,5 - 4 éves lehetett.

Nagy Zsolt: - Ezzel áltattam magam én is, hogy remélhetőleg keveset látott abból, de mostanában beszélgettünk a régebbi időszakokról és bizonyos sajnos jóval többet láthatott ő mint amit reméltem hogy látott az én italozásomból. Viszont nagyon fontos hogy nincs tabusítva a kérdés, nyilvánosan beszélünk róla. Ő ismeri a felépülő szenvedélybeteget, sok felépülő alkoholistával, drogossal találkozott. Része az életemnek.

Friderikusz Sándor: - Hogyhogy? Mindig elvitte magával?

Nagy Zsolt: - Nem mindig, de többször jött velem. Focibajnokságra, kirándulásokra, egyéb helyekre ahol józanodó emberek között volt.

Friderikusz Sándor: - Focibajnokságot tartanak volt alkoholistáknak? Ez is a terápia része?

Nagy Zsolt: - Van, ahol igen.

Friderikusz Sándor:  Olyat már hallottam, hogy színjátszó kör.

Nagy Zsolt: - Komlón, a Leo Amici 2002 Alapítványnál nagy kultusza van a focinak, és rendszeresen szerveznek más terápiás otthonoknak és felépülő szenvedélybetegeknek focibajnokságot.

Friderikusz Sándor: - Ön, aki - hogy mondjam - rablóból lett pandúr, lehet mondani, szóval mennyire látja át, még mindig a betegségek egyik legnagyobbika az alkoholizmus Magyarországon?

Nagy Zsolt: - Arányait tekintve messze, a becslések szerint 800 ezer és 1 millió között van az alkoholisták száma Magyarországon.

Friderikusz Sándor: - Ezt a felnőttekre vetítik nyilván. 8 millió emberből az egy nyolcada lehet mondani?

Nagy Zsolt: - Lehet, igen, és ez brutálisan magas szám. Ezeknek az embereknek egy töredéke kér segítséget és a segítséget kérők töredéke áll talpra. Abba az egy ezrelékbe tartozom, aki kijövőben van a betegségből. Azt szokták mondani, hogy előbb-utóbb minden alkoholista leteszi a poharat, a szerencsésebbek még életükben meg tudják ezt tenni.

Friderikusz Sándor: - Valahol egy Önnel készült újságinterjúban tett arra célzást, hogy a mai világ gyártja a szenvedélybetegeket. Hogyan értette ezt?

Nagy Zsolt: - Azt gondolom, hogy olyan kultúrában élünk, ami gyakorlatilag az instant kielégülésre utazik. Azt hirdeti, hogy kapj be valamit s elmúlik a fájdalom. Ne éld meg a fájdalmadat, ne gondolkozz ne legyen mély érzéseit, legyél felszínes, fogyassz.

Friderikusz Sándor: - Mi támogatja meg, vagy mért ezt mondja jellemzőnek a világból, ez is van, de vannak egyebek is. Miért ezt ragadja ki?

Nagy Zsolt: - Azt látom hogy akik kipörögnek a felpörgetett mókuskerékből valamilyen szerhez nyúlnak és ideig-óráig azzal működnek, azok egy része csapódik a munkám során a terápiás intézményekben. Akik nem tudnak és nem akarnak valamilyen módon résztvenni a versenyben, és adott esetben más megoldásokat keresnek, szerhez nyúlnak hogy elviseljék stresszt, hogy elviseljék hogy társadalmilag lecsúszóban vannak, elviseljék azt hogy egy bizonyos értelemben vesztesek, ez az egyik réteg, a másik réteg, az aki magasan kvalifikált és stimulánsok segítségével tudja elvégezni a munkáját. Azt is látom, hogy nem józan kultúrában élünk, hanem addiktív kultúrában. Rengeteg ember próbál szer, vagy viselkedésmód segítségével, jó érzéseket kelteni magában.

Friderikusz Sándor: - Nem valami önfelmentés ez?Hiszen a józanodást Ön is maga választotta, ahogy mondja, lehet hogy felzabálta volna a gépezet, de mégis egy adott ponton képes volt kitörni mindenfajta külső segítség nélkül. Tehát az első fele is kétséges a számomra. A második fele itt az élő példa az ellenkezőjére.

Nagy Zsolt: - Pontosítanék: nem külső segítség nélkül, a szenvedélybetegségnél fontos hogy nem nagyon lehet egyedül kijönni belőle, tehát az a tapasztalat, hogy ebben a leghatékonyabb a csoportterápia és az önsegítés, vagyis nem nagyon szoktak működni azok a hősies, egyéni leállási kísérletek, amik arról szólnak, hogy na holnaptól nem iszom.

Friderikusz Sándor: - Hányszor kell neki rugaszkodni egy ilyen terápiának ahhoz, hogy kijöjjön az ember?

Nagy Zsolt: - Talán a magam esetét tudom mondani, én kilencszer voltam kórházban.

Friderikusz Sándor: - Akkor nem ilyen csoportos foglalkozáson 9 szer kórházban.

Nagy Zsolt: - Más módszerekkel próbáltak meg leállítani.

Friderikusz Sándor: - Az Ön csoportjaiban mi az átlag arány arra, hogy kijönnek ebbő?. Hányszor kerül vissza, mire azt lehet mondan, hogy felépült.

Nagy Zsolt: - Mi nagyon jó százalékkal dolgozunk a Minesota Modell nevű program ami azt jelenti, hogy felépülő szenvedélybetegek vesznek részt segítőként a programban, mint jó magam. És ez nagyon magas hatékonysággal 60-70 %-os hatékonysággal működik.

Friderikusz Sándor: - Egy részvétel után?

Nagy Zsolt: - Igen. Ez egy 28 napos program itt, hasonló program van Szigetváron ahol én álltam talpra, de ott hosszabb ideig tartott ott 6 hónapos. Hasonló mérések vannak a hatékonyságot illetően, messze ez a leghatékonyabb módszer.

Friderikusz Sándor: - Nem lesújtó dolog mindig alkoholistákkal foglakozni, ha segít akkor is. Olyan mintha orvostól kérdezném, nem lesújtó-e hogy beteg embereket gyógyít?

Nagy Zsolt: - Ez egem józanul tart, hiszen napi szintem emlékeztet arra hogy honnan jövök.

Friderikusz Sándor: - Lehet, hogy éppen ez tartja józanul?

Nagy Zsolt: - Nemcsak ez, de ez is. Józanul a saját felépülésemmel más közegben foglalkozom például az Anonim Alkoholisták Közösségében. De azt hogy napi szinten tudok segíteni másoknak van miből adnom, az komoly erőforrás a számomra és másrészt azt gondolom hogy tréningben tart a tekintetben, hogy milyen trükkjei vannak az alkoholnak amelyik ott nyomja a fekvőtámaszokat kint az ajtó előtt ahogy mondani szokták.

Friderikusz Sándor: - Tehát egyúttal Önmagát is megpróbálja korlátozni, hogy másoknak ad erőt, hogy részt vesz ilyen programokban?

Nagy Zsolt: - Igen, Én úgy fogom fel hogy nem vagyok józanabb azoknál, akik oda bejönnek a programba, csak előbbre tartok valamiben. Talán többet tettem a józanságomért mint ők de ugyanolyan felépülő vagyok sorstárs vagyok és ez óriási erőforrás most számomra.

Friderikusz Sándor: - Hány éves most?

Nagy Zsolt: - 46 éves vagyok.

Friderikusz Sándor: - Meddig fogja csinálni? Élete végéig?

Nagy Zsolt: - Természetesen, ez csak így működik. Azt mondják hogy ez egy gyógyíthatatlan krónikus progresszív betegség, mert ez nem hangzott el, hogy az alkoholizmus nem jellemhiba, és nem akarati probléma, hanem betegség. Nekem meg kell tudni a betegséggel együtt élni, egy halálos betegséggel. Tünetmentesen tudom tartani a betegségemet, de kigyógyulni nem tudok belőle. Olyan mint a cukorbetegség ezt szokták párhuzamként hozni.

Friderikusz Sándor: - Nagyon tanulságos volt Önnel beszélgetni. Köszönöm szépen.

Nagy Zsolt: - Én köszönöm a lehetőséget.