Tisztelt Látogató!
Nagy Zsolt
addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg segítő vagyok
Felépülő alkoholistaként egy évtizede segítem olyan emberek józanodását, akik - Bagdy Emőke szép megfogalmazásával - "sebzettek, megszorultak, krízisbe, vészhelyzetbe kerültek, tanácstalanok életük sorsdöntő helyzeteiben, problémáikba beleörvénylettek és nem látnak egyedül kiutat." Tapasztalataim szerint főként azoknak tudok segíteni, akiknél a személyes életválság hátterében alkoholfüggés, alkoholizmus valószínűsíthető. Útitárs, kísérő, vagyok annak az embert próbáló folyamatnak az első időszakában, amit felépülésnek neveznek.
Ha úgy érzi, hogy Ön akár Munkácsy itt látható „Korhely férj” című festményének valamelyik szereplője is lehetne, vagyis Önnek, párjának, családtagjának, barátjának, kollégájának alkoholproblémája van, bizalommal hívhat, várom jelentkezését, elérhetőségeimet itt találja.

Elsősorban azoknak az útját próbálom egyengetni, akik az önpusztítás helyett a józanságot, az életet választják, és ezért lépéseket is tesznek, cselekszenek. A józanságba ugyanis senki nem képes „átgondolkodni” magát, és a tapasztalatok szerint igen ritkán sikerül valakinek „önerőből” kijózanodni, ehhez általában külső segítségre, támogatásra van szükség. A felépülési folyamat az érintett függő személy részéről belátást, tetteket, és kitartást követel, a hozzátartozóktól és a családtól pedig aktív támogatást, bizalmat és türelmet kér. Meggyőződésem és személyes tapasztalatom, hogy a függőségből lehetséges a felépülés, mivel minden pillanatban adott a változás lehetősége, amelynek mentén kialakítható egy józan, örömteli, élhetőbb élet. Minden életválság magában hordja az új kezdet, a kibontakozás lehetőségét.
Ne adja fel, az Ön számára is van remény! A szenvedélybetegségbe az érintettnek nem kell belehalnia, környezetének tovább szenvednie.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy azoknak a klienseimnek, akik legalább 5 egyéni konzultáción vettek részt, és bekapcsolódtak valamilyen önsegítő programba, mintegy 70%-a ma is józan életet él.





